Joyce: Üdvözöl a HEA,
Ava! Az új köteted, a Kedves halottak, a gimnazista Laurel-ről szól, aki ír…
nos, leveleket a halottaknak, többek között: Kurt Cobain-nak, Janis Joplin-nak,
Amy Winehouse-nak, Amelia Earhart-nak, Heath Ledger-nek. Hogyan döntötted el,
hogy kinek írjon Laurel?
Ava:
Nagyon jó
kérdés! Pár olyan hírességgel kezdtem, akiket én magam imádok, de a
lista
változott és bővült, ahogy egyre jobban megismertem Laurel-t a könyv
írása során. Ahogy megtanultam hallgatni rá, felfedeztem a kapcsolatát
azokkal az emberekkel, akikről ír. Gyakran ír Amelia Earhart-nak, például, amikor
bátorságot szeretne meríteni, Judy Garland-nak a hiányzó anyjáról, River
Phoenix-nek, milyen szerelmesnek lenni és megküzdeni élete első kapcsolatáért.
És legfőképp, minden személy, akinek Laurel ír, egy emléket állít a nővérének,
May-nek, vagy érzelmeket hordoz, Laurel vele való kapcsolatáról. Egyik
kedvencem a könyvírásakor az volt, ahogy felfedeztem Laurel viszonyát a
hírességekkel, akik megváltoztatják és mélyítik a történetet, ahogy elkezd
megbékélni a nővére halála miatti érzéseivel.
Joyce: Az írói
életrajzod szerint: Ava „hiszi, hogy ez a könyv akkor kezdődött, amikor
megvette élete második albumát – Nirvana: In Utero – ezt hallgatta újra és
újra, amíg meg nem teltek a lapok az utazásával.” Sok minden van Laurel-ben
belőled?
Ava: Igen. Bár a
könyv határozottan egy kitalált munka, sok emlékemet beleszőttem a gyerekkoromról,
családomról és a barátaimról, amikor megalkottam Laurel karakterét. Például a
tündér játékok, amiket a húgommal játszottunk kislányként, inspirálták Laurel-t
és May-t. És a saját Amy nagynéném (aki elköltözött, amikor középiskolás
voltam), inspirálta Laurel nagynénjének karakterét. Még azért is kapcsolódok
Laurel-hez, mert ahogy neki a testvére halálát kellett feldolgoznia, nekem az
anyukám elvesztését. Az anyukám, pár éve váratlanul halt meg, mielőtt elkezdtem
volna írni a könyvet, és Laurel történetének elmesélése segítette a gyógyulást.
Joyce: Ez az egyik
legcsodálatosabb dolog az írásban, nem?
Laurel sok zenésznek
ír. Van egy zenei téma a könyvben?
Ava: Igen,
határozottan. A fő téma a könyvben, az hogy a népszerű kultúrához fordulunk,
hogy segítsen megérteni önmagunkat és ezzel kapcsolódjunk a tágabb világhoz. A
zene egy tökéletes példa erre. Egy szeretett dal, nagyon személyes érzéseket
válthat ki magunkból, és ezzel egyszerre sok más emberrel is megosztják ezt.
Úgy hiszem gyakran a legjobb műalkotások – zene, filmek, versek, regények – egyfajta
személyes birtoklás inspirálja, de ugyanakkor az irántuk érzett szeretetünk
miatt érezzük, hogy részesei valami nagyobbnak. Kétség kívül ez a helyzet áll
fenn Laurel-nél, amikor olyan embereket hallgat, mint Kurt Cobain, Amy
Winehouse vagy Janis Joplin. Úgy érzi, hogy neki énekelnek, de ugyanakkor a
testvérével, barátaival való kapcsolatát is magukban hordozzák, és a nagyobb
világot, aminek a részesei.
Joyce: Kik a kedvenc
szerzőid?
Ava: Olyan sokan
vannak! Azon emberek közé tartozom, akik úgy érzik, mindig új kedvenc írójuk
lesz, közel minden befejezett könyv után. De párat megnevezve: Jennifer Egan
(Imádom a Welcome to the Goon Squad könyvet, de nagyon szerettem az első,
kevésbé ismert regényét is, a The Invisible Circus-t), Alice Sebold (A The
Lovely Bones az egyik legnagyobb sírós könyv kedvencem), Junot Diaz, Marylinne
Robinson, Sandra Cisneros, Cheryl Strayed, Joan Didion, Laurie Halse-Anderson
(az új könyve, a The Impossible Knife of Memory, fantasztikus), Gayle Forman,
Rainbow Rowell, és természetesen Stephen Chbosky, aki egyfajta mentorom is.
Geoff Ryman írt egy gyönyörű regényt Was címmel, ami szerintem kriminális,
mennyire nem ismert. Összeszövi a mágikus realizmust és a történelmi fikciót,
három különböző narratívával bemutatva az Óz, a nagy varázslót. Először
főiskolásként olvastam, és a könyv felkeltette az érdeklődésemet hasonló
témában, amelyek végül a Kedves Halottakat ihlették. Még sok verset is olvasok
(amit az Iowa-i Írói Múhelyben tanultam). Ezek kapcsolatosak Elizabet
Bishop-al, John Keats-el és EE Cummings-al, akikhez Laurel írja a könyvet, de
még szeretem Emily Dickinson-t, John Berryman-t és James Merrill-t, kiemelve
párat.
Joyce: Milyen
maratoni TV nézést tartottál legutóbb?
Ava: Épp most
végeztem ki a Törvény nevében sorozatot két éjszaka alatt. Csodálatos. Késve
fedeztem fel a Totál szívást, de már végignéztem a barátommal. (Albuquerque-ban
nőttem fel, és külön élmény volt, hogy ennyi helyi nevezetességet is láttam).
Most a Rectify-t kezdtem el és nagyon szeretem, és tervezem, hogy elkezdtem a
Veronica Mars sorozatot is, mielőtt megnézném a filmet. (Megjegyzés: Amíg a
Kedves halottakat írtam, számtalanszor újranéztem az első és egyben utolsó
évadát a My So Called Life-nak. Az a műsor egy klasszikus, szerintem, úgy
visszaadja a tinédzser kor érzését.)
Joyce: Melyik filmet
nézted meg utoljára moziban? És mit eszegettél közben?
Ava: Múlt
hétvégén A Grand Budapest Hotel-t néztem meg. Imádtam, és pattogatott kukoricát
ettem közben, amit mindig eszek filmnézés közben. (Sóstól az édesig minden
jöhet, mint egy kislánynak)
Joyce: Mit várhatnak
tőled az olvasók legközelebbre?
Ava: Erről még
nem nagyon nyilatkoznék, addig dolgozok rajta, amíg kész nem lesz, hogy a világ
tudtára adjam, de ahogy a Kedves halottak megjelenik, biztosan gondolkodok egy
második könyv kiadásán is.
Joyce: Van még
valami, amit szeretnél hozzáfűzni?
Ava: Csak, hogy
hálás vagyok a lehetőségért, hogy beszélhettem veled. Ahogy a könyv készen van
a megjelenésre, csodálatos, hogy vissza lehet nézni és áttekinteni a Kedves
Halottak írási folyamatát. Ez egy hosszú, gyakran nehéz és csodálatos utazás,
az első gondolattól, a mostani kész könyvig. Egy igazi könyvig! Megkaptam a
keményborítós példányt a minap, és teljesen lenyűgözött.
Joyce: Köszönöm,
Ava! Sok szerencsét a kiadáshoz!
forrás
forrás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése