Interjú

Joyce: Üdvözöl a HEA, Ava! Az új köteted, a Kedves halottak, a gimnazista Laurel-ről szól, aki ír… nos, leveleket a halottaknak, többek között: Kurt Cobain-nak, Janis Joplin-nak, Amy Winehouse-nak, Amelia Earhart-nak, Heath Ledger-nek. Hogyan döntötted el, hogy kinek írjon Laurel?
Ava: Nagyon jó kérdés! Pár olyan hírességgel kezdtem, akiket én magam imádok, de a lista változott és bővült, ahogy egyre jobban megismertem Laurel-t a könyv írása során. Ahogy megtanultam hallgatni rá, felfedeztem a kapcsolatát azokkal az emberekkel, akikről ír. Gyakran ír Amelia Earhart-nak, például, amikor bátorságot szeretne meríteni, Judy Garland-nak a hiányzó anyjáról, River Phoenix-nek, milyen szerelmesnek lenni és megküzdeni élete első kapcsolatáért. És legfőképp, minden személy, akinek Laurel ír, egy emléket állít a nővérének, May-nek, vagy érzelmeket hordoz, Laurel vele való kapcsolatáról. Egyik kedvencem a könyvírásakor az volt, ahogy felfedeztem Laurel viszonyát a hírességekkel, akik megváltoztatják és mélyítik a történetet, ahogy elkezd megbékélni a nővére halála miatti érzéseivel.
Joyce: Az írói életrajzod szerint: Ava „hiszi, hogy ez a könyv akkor kezdődött, amikor megvette élete második albumát – Nirvana: In Utero – ezt hallgatta újra és újra, amíg meg nem teltek a lapok az utazásával.” Sok minden van Laurel-ben belőled?
Ava: Igen. Bár a könyv határozottan egy kitalált munka, sok emlékemet beleszőttem a gyerekkoromról, családomról és a barátaimról, amikor megalkottam Laurel karakterét. Például a tündér játékok, amiket a húgommal játszottunk kislányként, inspirálták Laurel-t és May-t. És a saját Amy nagynéném (aki elköltözött, amikor középiskolás voltam), inspirálta Laurel nagynénjének karakterét. Még azért is kapcsolódok Laurel-hez, mert ahogy neki a testvére halálát kellett feldolgoznia, nekem az anyukám elvesztését. Az anyukám, pár éve váratlanul halt meg, mielőtt elkezdtem volna írni a könyvet, és Laurel történetének elmesélése segítette a gyógyulást.
Joyce: Ez az egyik legcsodálatosabb dolog az írásban, nem?
Laurel sok zenésznek ír. Van egy zenei téma a könyvben?
Ava: Igen, határozottan. A fő téma a könyvben, az hogy a népszerű kultúrához fordulunk, hogy segítsen megérteni önmagunkat és ezzel kapcsolódjunk a tágabb világhoz. A zene egy tökéletes példa erre. Egy szeretett dal, nagyon személyes érzéseket válthat ki magunkból, és ezzel egyszerre sok más emberrel is megosztják ezt. Úgy hiszem gyakran a legjobb műalkotások – zene, filmek, versek, regények – egyfajta személyes birtoklás inspirálja, de ugyanakkor az irántuk érzett szeretetünk miatt érezzük, hogy részesei valami nagyobbnak. Kétség kívül ez a helyzet áll fenn Laurel-nél, amikor olyan embereket hallgat, mint Kurt Cobain, Amy Winehouse vagy Janis Joplin. Úgy érzi, hogy neki énekelnek, de ugyanakkor a testvérével, barátaival való kapcsolatát is magukban hordozzák, és a nagyobb világot, aminek a részesei.
Joyce: Kik a kedvenc szerzőid?
Ava: Olyan sokan vannak! Azon emberek közé tartozom, akik úgy érzik, mindig új kedvenc írójuk lesz, közel minden befejezett könyv után. De párat megnevezve: Jennifer Egan (Imádom a Welcome to the Goon Squad könyvet, de nagyon szerettem az első, kevésbé ismert regényét is, a The Invisible Circus-t), Alice Sebold (A The Lovely Bones az egyik legnagyobb sírós könyv kedvencem), Junot Diaz, Marylinne Robinson, Sandra Cisneros, Cheryl Strayed, Joan Didion, Laurie Halse-Anderson (az új könyve, a The Impossible Knife of Memory, fantasztikus), Gayle Forman, Rainbow Rowell, és természetesen Stephen Chbosky, aki egyfajta mentorom is. Geoff Ryman írt egy gyönyörű regényt Was címmel, ami szerintem kriminális, mennyire nem ismert. Összeszövi a mágikus realizmust és a történelmi fikciót, három különböző narratívával bemutatva az Óz, a nagy varázslót. Először főiskolásként olvastam, és a könyv felkeltette az érdeklődésemet hasonló témában, amelyek végül a Kedves Halottakat ihlették. Még sok verset is olvasok (amit az Iowa-i Írói Múhelyben tanultam). Ezek kapcsolatosak Elizabet Bishop-al, John Keats-el és EE Cummings-al, akikhez Laurel írja a könyvet, de még szeretem Emily Dickinson-t, John Berryman-t és James Merrill-t, kiemelve párat.
Joyce: Milyen maratoni TV nézést tartottál legutóbb?
Ava: Épp most végeztem ki a Törvény nevében sorozatot két éjszaka alatt. Csodálatos. Késve fedeztem fel a Totál szívást, de már végignéztem a barátommal. (Albuquerque-ban nőttem fel, és külön élmény volt, hogy ennyi helyi nevezetességet is láttam). Most a Rectify-t kezdtem el és nagyon szeretem, és tervezem, hogy elkezdtem a Veronica Mars sorozatot is, mielőtt megnézném a filmet. (Megjegyzés: Amíg a Kedves halottakat írtam, számtalanszor újranéztem az első és egyben utolsó évadát a My So Called Life-nak. Az a műsor egy klasszikus, szerintem, úgy visszaadja a tinédzser kor érzését.)
Joyce: Melyik filmet nézted meg utoljára moziban? És mit eszegettél közben?
Ava: Múlt hétvégén A Grand Budapest Hotel-t néztem meg. Imádtam, és pattogatott kukoricát ettem közben, amit mindig eszek filmnézés közben. (Sóstól az édesig minden jöhet, mint egy kislánynak)
Joyce: Mit várhatnak tőled az olvasók legközelebbre?
Ava: Erről még nem nagyon nyilatkoznék, addig dolgozok rajta, amíg kész nem lesz, hogy a világ tudtára adjam, de ahogy a Kedves halottak megjelenik, biztosan gondolkodok egy második könyv kiadásán is.
Joyce: Van még valami, amit szeretnél hozzáfűzni?
Ava: Csak, hogy hálás vagyok a lehetőségért, hogy beszélhettem veled. Ahogy a könyv készen van a megjelenésre, csodálatos, hogy vissza lehet nézni és áttekinteni a Kedves Halottak írási folyamatát. Ez egy hosszú, gyakran nehéz és csodálatos utazás, az első gondolattól, a mostani kész könyvig. Egy igazi könyvig! Megkaptam a keményborítós példányt a minap, és teljesen lenyűgözött.
Joyce: Köszönöm, Ava! Sok szerencsét a kiadáshoz!
forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése