2015. 10. 28.

Shannon Hale: Ki a leggonoszabb a vidéken?

Író: Shannon Hale
Cím: Ki a leggonoszabb a vidéken?
Kiadó:
 Móra
Kiadás éve:
 2014.
Terjedelem:
  344 oldal
Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az örökség napja után az Ever After High-ban minden a feje tetejére áll! Mivel Raven Queen nem írta alá a Mesehősök Végzetkönyvét, és nem fogadta el benne szereplő sorsát, akaratlanul is veszélybe sodorta Holnemvoltország lakóinak életét. Raven sem vágyik másra, mint hogy boldogan éljen, amíg meg nem hal, de akkor Hófehérke lánya, Apple White sem harapna soha mérgezett almába, és nem ébresztené őt fel soha csókkal a hercege. És még hányan vannak, akik a papírforma szerint szeretnék élni mesebeli életüket?!
Raven nem akarta követni anyja, a Gonosz Királynő példáját, de talán mégis éppen ettől lesz ő a leggonoszabb. Tette ugyanis példaképül szolgál a zendülők számára, akik hozzá hasonlóan szabadon szeretnének dönteni saját sorsuk felől.
Az iskola két csoportra szakad: előkelőkre és zendülőkre. Ellentétük káoszt, felfordulást és bizonytalanságot hoz az Ever After High-ba.
A CSATÁROZÁSOK ÁRTATLAN ÁLDOZATOT KÖVETELNEK!

"Az emberek sok mindenre képesek, ha él bennük a remény, hogy végül sikerrel járnak."

Egy egyszerű kérdéssel kezdve: a borító stílusa megmaradt, de ez tetszik jobban, vagy az első?
P: Engem picit megtévesztett ez a borító, azt hittem Ashlynn és Cerise jobban a történet
középpontjába kerül, pedig nem. De ez csak apróság. J Az aranyos, bájos stílus megmaradt, tökéletesen idomult ehhez a történethez és ugyanúgy tetszik. Ha választanom kellene, mégis a másik tetszik jobban, a lila távolabb áll a szívemhez.
I: Ez is ugyan olyan aranyos mint a másik. Örülök, hogy a koncepció megmaradt, de valamennyit mégis változtattak rajta. Jó ötletnek tartom, hogy más szereplő is előtérbe kerül rajta Raven és Apple mellett. Ha választanom kéne, akkor a második résznek a borítóját mondanám. Igaz, hogy a rózsaszín és a lila is a kedvenc színem közé tartozik, de mégis a a lila felé húz inkább a szívem. Ez miatt a szín miatt most ez a rész lett a kedvenc. :)

Folytatódik az Ever After High-ban a tanév. Milyen volt ez a kaland?

P: Apple még mindig nagyon nehezen, sőt nem is tudja elfogadni Raven döntését, de nem hazudtolja meg önmagát, ugyanúgy kitart barátnője mellett és segít neki megtalálni az útját.
Apple és Briar (forrás)
A diákok két táborra oszlanak. A zendülők a Gonosz királynő lányát „követik”, mert egyre többen jönnek rá arra, hogy nem szeretnék követni a nekik szánt sorsot. Ashlynn például szerelme miatt tépelődik, főleg, hogy ő már alá is írta a könyvet. Nem tudja, hogyan bújhatna ki alóla. Az Örökség napját elhalasztották, de a diákoknak találkozniuk kell egy-egy korábbi mesehőssel, akit példaképként kezelnek. Szegény Raven nagyon sokáig agyal, ki lehetne segítségére, végül Cerise anyukája, Piroska mellett dönt. Általa megismerhetjük Cerise nagy titkát, örülök, hogy kicsit többet tudhattunk meg róla, róluk, nagyon szimpatikus szereplő ő is. Apple az előkelők „vezetője”, a diáktanács elnöke, felelősségének érzi, hogy lenyugtassa a kedélyeket, de maga sem tudja, hogyan. Meglátogatja a császárt, akinek nem volt ruhája, még anyukáját is, de úgy érzi nem tudtak eleget segíteni neki.
Ám egyik lánynak sincs sok ideje a saját problémáival foglalkozni, a feszült hangulat következtében a diákok összetörtek egy igen fontos és értékes tárgyat, amivel Maddie-t gyanúsítják. A bolond kalapos lányát ezért száműzés fenyegeti. Raven viszont nem engedi,
hogy legjobb barátnője távozzon, neki pedig természetesen Apple nyújt segítséget. A könyv legnagyobb részét kettőjük mentőakciója tette ki. Az igazság megismeréséhez, furfangos rejtvényeket kellett megoldaniuk. Ezek nagyon ötletesek voltak, nagyon tetszettek. J Belegondolva, több rövidebb történetet ölelt fel a Ki a leggonoszabb a vidéken. Ez volt most a fő, de a többi is ugyanilyen fontos volt. Talán kicsit kevésbé volt izgalmas, kicsit lassabban haladt előre ez a történet, de ugyanannyira szerettem, mint az első részt.
Maddie (forrás)
I: Ebben a részben sem unatkozhatunk az biztos. Raven tette két részre osztotta az iskola tanulóit. Ez a két csoportot a zendülők, és az előkelők alkották. A zendülőkhöz tartoztak azok akik nem tudják elfogadni a nekik szánt mesében lévő szerepet. Szeretnének a saját sorsuk kovácsa lenni. Az előkelők pedig ragaszkodnak a saját meséjükhöz. Ezek után érezhető a feszültség, és mindenki Raven-t hibáztatja. Én teljesen egyet értettem Raven döntésével, nem gondolnám, hogy mindenkire illik az adott szerep, ez a mese folyamán tapasztalhatjuk is. Sok új szereplőt is megismerhetünk a mesék világából. Érdekes volt régi kedvenceinkkel találkozni a példakép napon. A császáros (a császár új ruhájában szereplőre gondolok) részen nagyot nevetem, egyedien oldotta meg Shanon a karaktereit, bele vitte a régit, de mégis tett hozzá valami újat. A csoportok konfliktusából kialakul egy nem várt esemény. Szegény Madie bajba kerül, és nem segíthet rajta más mint Raven és Apple. Tetszett ez a rész, ahogy a két lény összefogott barátnőjük érdekében. Találkozhatunk a Gonosz királynővel is, én úgy
Gonosz királynő (forrás)
gondolom, nem szabad róla megfeledkeznünk, fog ő még meglepetést okozni nekünk, és a mese hőseinek is. Az izgalmak mellett ott volt a humor is, szeretem Maddie megnyilvánulásait. Kicsit a többi szereplőről is tudtunk meg új dolgokat. Szerintem ez a rész is élvezhető volt, és nagyon aranyos. Apple-el még mindig nem tudok teljesen megbarátkozni, nem tudom miért van ez. Ebben a részben szerethetőbb volt, és megmutatkozott bátrabb oldala is, remélem a következő részben már vele is jobban szimpatizálok majd. A vége jóra sikerült, nagyon kíváncsi vagyok miket kell még kiállniuk a lányoknak :)

Hiányoltunk valamit a történetből?

P: A sorozat arra a problémára van felépítve, hogy Raven nem akarja elfogadni a neki szánt
Raven (forrás)
sorsot. Persze ez a gond most se tűnt el, de kicsi úgy éreztem, hogy háttérbe szorul. Tudom, hogy igazából nem is, mert tényleg folyamatosan szó volt róla, de mégis azt hittem, hogy nagyobb előrelépést kapunk itt is.
I: Én nem hiányoltam semmit, nekem tetszett. Úgy gondolom, elég sok új információt kaptunk a történet során, és új helyszíneket is megismerhetünk. Ebben a részben ennyi esemény bőven elég volt.

Egyre több meseszereplőt megismerhettünk. Az újak közül ki lett a kedvenc?

P: Apple meglátogatta a ruha nélküli császárt, pontosabban a császárnét. Nekem nagyon tetszett, hogy ez is tovább volt gondolva, hiszen az ő meséjében nem a szerelem volt a fő motívum. A császár maradt az a kicsit butácska, naiv ember, aki volt, és felesége az, aki kordában tartja a dolgokat. Piroska és Hófehérke nagyon ismert, szeretett karakterek, de eddig róluk csak hallottunk. Cerise anyukája egy nagyon kedves, bátor nővé cseperedett, aki mer hallgatni a szívére és szembe mer szállni a szabályokkal. Kiváló példakép lehet, akár Raven-ek is. Hófehérke pedig hiába az egyik „legnagyobb” mese alak, kevésbé éreztem magamhoz közel. Csak nagyon röviden találkozhattunk vele, és ennyiből csak azt láthattuk, hogy ugyanolyan tisztaszívű maradt, az állatok is ugyanúgy a barátai, de állandó jókedvén és
Piroska (forrás)
pozitív hozzáállásán kívül nem ismertük meg jobban a személyiségét. Ezzel szemben, viszont nagyon örülök, hogy ilyen sok Ever After High tanuló volt „állandóbb” szereplője a könyvnek. Mindannyiukról megtudhattunk egy kicsit többet, remekül tudnak összedolgozni, ha kellőképpen motiválják őket.
I: Több új régi meséinkből megismert szereplővel is találkozhattunk. Nekem Cerise anyukája Piroska volt a kedvencem. Kedves nőt ismerhettünk meg személyében, aki nagyon finom sütiket tud sütni. Érdekes volt az ő mese utáni élete is. A hely ahol él egy régi korabelinek mondanám, ami nekem nagyon tetszett. Az ősi ellenségeskedés a farkasok és a csuklyások között, nagyon jó ötlet volt szerintem. Mind a félről tudunk meg újdonságokat. A csuklyások nagyon visszahúzódó nép, nem kedvelik a technikai vívmányokat. A farkasok pedig képesek emberi alakot is felölteni. A kosár futás is nagyon szórakoztató. Ez egy verseny, az a lényege, hogy a csuklyások futnak a kosarukkal egy megadott cél irányába, minél többüknek be kell érnie a kosarával együtt, a farkasoknak pedig meg kell szerezniük ezeket a kosarakat, akinél több van az nyer :)

Lelepleződött Cerise Hood nagy titka is. Számítottunk valami hasonlóra?

P: Ennek a résznek örültem a legjobban. Cerise titka nagyon piszkálta a csőrömet. Nagyon
Cerise (forrás)
büszke vagyok az anyukájára, mert nagyon jó példát tud mutatni egy olyan „világban”, ahol senki se mer újítani, minden előre meg van írva. Remek emberek a szülei és ő is nagyon remek személyiség. Harcol az igazáért, segít barátainak. Nagyon a szívemhez nőtt.
I: Már az első részben éreztem, hogy Cerise viselkedésének van valami oka. Itt lehull erről e lepel, és megtudjuk mit is rejteget a csuklyája alatt. Engem meglepet ez a titok, erre meg mondom őszintén nem gondoltam, hogy ilyen lelepleződésben lesz részünk. Nagyon rossz lehetett ezt a titkok őriznie. De szerencsére Raven példát mutat másoknak, azzal hogy ellent mondott a meséjének. Cerise ezzel arra sarkalta, hogy ő is fedje fel magát. Először csak Raven tudja meg az igazságot, később pedig egy nem várt esemény  folytán leleplezi magát. Izgalmas cselekményben lesz részünk vele együtt. Ahogy megvédi magát és családja többi tagját is. Úgy gondolom ezután már könnyebb lesz neki a suliban is, hiszen magát adhatja, és nem  kell elfojtania másik oldalát is :)


Kedvenc jelenetem:
P: 
 Amikor mindenki mindenki együtt dolgozik Maddie megmentéséért
I: Amikor Raven és Apple összefogtak Maddie megmentésének ügyében

Kedvenc szereplőm:

P: Cerise
I:
Raven és Cerise

Kinek ajánlom:

P: Aki elkezdte a sorozatot, biztos be is fogja fejezni, de továbbra is a gyereklelkű felnőtteknek és a gyerekeknek is egyformán. :)
I: Mesekedvelő felnőtteknek, gyerekeknek, és azoknak legfőképpen aki az első részt is szerették :)

Értékelésem:
P: Hozta az előző rész színvonalát, de 4,5 csésze teát ez is megérdemel.
I:Az első részre 4,5 csillagot adtam neki, úgy érzem ennél a résznél se tudom még meg adni neki a maximálisat. Így tőlem ez a rész is 4,5 üveg unikornist kap :)



Érdekesség:
Az eddig megjelent könyveket szeretnénk megmutatni nektek

Írta: Shannon Hale
Cím: A Mesehősök Végzetkönyve
Kiadás éve: 2013.
Magyarul megjelent: 2014.
Fülszöveg:

Az Ever After High varázslatos gimi! Itt készülnek fel a híres mesehősök tini gyermekei arra, hogy beteljesítsék előre elrendelt végzetüket, és átvegyék szüleik helyét a mesékben. Belőlük lesz majd a következő Hófehérke, Daliás Herceg vagy éppen Gonosz Királynő – akár tetszik, akár nem. Az örökség napján ugyanis ünnepélyesen el kell fogadniuk a Mesehősök Végzetkönyvében megírt sorsukat, és mindenki tudja, hogy aki ezzel szembeszegül, annak örökre eltűnik a meséje.
A Gonosz Királynő lánya, Raven Queen is hamarosan anyja nyomdokaiba lép, de éppen a kellő rosszindulat hiányzik belőle. Mi lenne, ha átírná élete meséjét?
Az előkelő Apple White a vidék legszebb lánya. Gondosan eltervezte, hogyan él majd boldogan, amíg meg nem hal, de ehhez el kell fogadnia Raventől a mérgezett almát, ahogyan a mese szól.
Ám ha Raven nem írja alá a Mesehősök Végzetkönyvét, mindkettejük számára…

ITT A VÉGE, DE EL NE FUSS VÉLE!

Írta: Shannon Hale
Cím: Ki a leggonoszabb a vidéken?
Kiadás éve: 2013.
Magyarul megjelent: 2014.
Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az örökség napja után az Ever After High-ban minden a feje tetejére áll! Mivel Raven Queen nem írta alá a Mesehősök Végzetkönyvét, és nem fogadta el benne szereplő sorsát, akaratlanul is veszélybe sodorta Holnemvoltország lakóinak életét. Raven sem vágyik másra, mint hogy boldogan éljen, amíg meg nem hal, de akkor Hófehérke lánya, Apple White sem harapna soha mérgezett almába, és nem ébresztené őt fel soha csókkal a hercege. És még hányan vannak, akik a papírforma szerint szeretnék élni mesebeli életüket?!
Raven nem akarta követni anyja, a Gonosz Királynő példáját, de talán mégis éppen ettől lesz ő a leggonoszabb. Tette ugyanis példaképül szolgál a zendülők számára, akik hozzá hasonlóan szabadon szeretnének dönteni saját sorsuk felől.
Az iskola két csoportra szakad: előkelőkre és zendülőkre. Ellentétük káoszt, felfordulást és bizonytalanságot hoz az Ever After High-ba.
A CSATÁROZÁSOK ÁRTATLAN ÁLDOZATOT KÖVETELNEK!

Írta: Shannon Hale
Cím: Holnemvolt Csodaország
Kiadás éve: 2014.
Magyarul megjelent: 2015.
Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Minden a feje tetejére állt.
De kinek a feje tetejére?

Az Ever After High diákjai eddig kötelességtudóan aláírták a Mesehősök Végzetkönyvét, ezzel megfogadták, hogy eljátsszák a mesében előre megírt szerepüket.
A suliba azonban betoppant Raven Queen, és már az elején mindent felbolygatott! Az örökség napján szembeszegült a sorsával, s azóta senki meséje nincs biztonságban, még az előkelő Apple White-é sem!

A világ azonban akkor áll csak igazán a feje tetejére, amikor egy különös csodaországi lény beszabadul Holnemvoltországba, és kerge varázserejével mindent összezavar. Úgy tűnik, egyedül Lizzie Hearts, a Szívkirálynő lánya és Csodaország trónörököse nem bolondult meg teljesen. És persze a fából faragott Cedar Wood, Pinokkió lánya, na meg és Madeline Hatter, a Bolond Kalapos lánya sem. (Vagy legalább nem lett bolondabb, mint volt.) Most rajtuk áll, hogy megmentsék barátaikat a csodaországi varázslattól, ami megfosztaná őket és Holnemvoltország összes meséjét a boldog fusselvélétől.


Írta: Shannon Hale
Cím: Egyszer volt, hol nem volt
Kiadás éve: 2015.
Magyarul megjelent: -
Fülszöveg:

Olvasd el ezt az exkluzív bevezetőt az összes kedvenc  szereplődhöz, hogy megtudd milyen volt otthon az életük. Az új fejezet az Ever After High kezdeteiről szól és arról, hogyan készülnek a szerepelők az Örökség Napjára. Alig pár héten belül lesz az Örökség Napja, ahol aláírhatják a Mesehősök Végzetkönyvét és vállalják, hogy megélik a nekik szánt tündérmese végzetet, megismételve híres szüleik történetét.
Ez a kötet összegyűjt 12 rövid történetet a kezdetekről, magában foglalva 5 teljesen új történetet. Először ismerhetitek meg mit csinált Dexter és Darling Charming-ot, Cedar Wood-ot, Lizzie Herats-ot és Kitty Cherise-t mielőtt az iskola elkezdődött. Ez a gyűjtemény még Apple White-ról, Raven Queen-ről, Madeline Hatter-ről, Briar Beauty-ról, Ashlynn Ella-ról és Hunter Huntsman-ről is tartalmaz történeteket és a Két testvér meséjét, ami korábban csak online volt elérhető.

 

Írta: Suzanne Selfors
Cím: A következő főgonosz
Kiadás éve: 2014.
Magyarul megjelent: -
Fülszöveg:

Vadiúj iskolai sorozat az Ever After High világából! Duchess Swan és Lizzie Hearts szobatársak az Ever After High-ban. Bár személyiségük nagyon különböző, a felfogásuk nem eléggé egyezik a többi Előkelővel. Lizzie-nek, bárhogyan is van valamije, amije Duchess-nak nincs, egy boldog befejezése a történet végén.
Amíg Lizzie és a többi hercegnő arra készülnek, hogyan fognak uralkodni a királyságban, Dutchess kettészakadt a tökéletes, kötelességtudó hercegnő  és a lázadó ambíciója között, hogy királynő legyen. Amikor mindkét lányt kiválasztják, hogy a Eredeti Gonosz osztályba járjanak, Dutchess lehetőséget lát abban, hogy lázadó legyen, míg a szabályokat is követi. De tréfát űzhet az osztály ászából? Ismerd meg Dutchess sorsát, ahogy megváltoztatja a végzetét, hogy az Ever After High következő Fő Gonosza legyen!

Írta: Suzanne Selfors
Cím: Csók és varázslat
Kiadás éve: 2015.
Magyarul megjelent: -
Fülszöveg:

Mit csináljon egy lány, ha véletlenül békává változik? Ginger Breadhouse-nak nagyon nehéz volt felnőnie Candy Boszorkány lányaként. Nem könnyű barátkozni, ha mindenki azt hiszi, hogy az anyukád próbálta megenni Jancsit és Juliskát! De most, hogy Ginger az Ever After High-ban tanul, esélyt kap, hogy a saját útját járja, saját nevet szerezzen a Mirror Cast show műsorvezetőjeként a Varázs Konyhában. Már csak az a gond, hogy nézők is kellenek.

Ginger reméli, hogy a Rumpelstilskin Professzortól kapott recept meghozza a show-t – de amikor a varázslat visszafelé sül el Hopper Croakington-t, a Békakirály fiát kis zöld kétéltűvé változtatja. És minél tovább marad a varázslat hatása alatt, annál inkább békaszerű lesz. Vissza tudja változtatni Ginger Hopper-t mielőtt túl késő?


Írta: Suzanne Selfors
Cím:
Ilyen az élet
Kiadás éve: 2015.
Magyarul megjelent: -
Fülszöveg:

Darling Charming unatkozik a Bajba Jutott Lányok osztályában. Szívesebben lenne a Hősképzőben a bátyjaival. Csak Dexter-nek tud titkon segíteni, hogy az osztály ásza legyen. Ha valaki rájönne, botrány törne ki az Ever After High-ban. Az egyik legtekintélyesebb család a városban, a Charming-oknak fenn kell tartani a hírnevüket. Darling végzete, hogy áldozat legyen, de… ez a Lázadás talán segít eldöntenie a saját végzetét. Miért csak a hercegnek jár minden móka?


Írta: Suzanne Selfors
Cím: Tündér tehetség kutató
Kiadás éve: 2015. 12. 22.
Magyarul megjelent: -
Fülszöveg:

még nincs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése